Miért lesz sikeres az iPad?

iPadMielőtt Steve Jobs bejelentette az iPad-et, a tech-el foglalkozó blogokon egyre másra jelentek meg a pontatlanabbnál, pontatlanabb találgatások. Rengetegen (velem együtt) komoly interakciós és felhasználói interfész-beli változást vártak az Apple táblájától, egy új megközelítést a mai személyi számítógépekhez - egy felfokozott várakozás keretében. Nem ez történt. Január 27-én az Apple forradalmasította a táblaszámítógépek piacát (anélkül hogy radikálisan újat mutatott volna fel - mondhatni a bevált szálon mozogva), belépve ebbe a piaci szegmensbe egy az adott méretre tökéletesen optimalizált iPhone OS alapú készülékkel.

Steve ismét nem a hardver részleteiben gondolkodik. Ilyen módon teljesen banális kérdés a sokat emlegetett kritika: van-e beépített kamera az iPad-ben, mert nem ez a lényegi eleme. Az eszköz mögötti filozófiát a legjobban a tartalom minél jobb és élvezetesebb eljuttatásával lehet leírni. Egy átlagfelhasználó nem szeretne nehézkes szoftverrel, bonyolult kezeléssel és nehézkes kontent vásárlással bajlódni. A 21. századi emberként szeretjük ha az ölünkbe hullanak legalább ezek a dolgok, a lehető legnagyszerűbben. 1984-ben ennek nagyon korai felismerése volt a Machintosh, 2001-ben az iPod ebbe az irányba tett a - később bejelentett - iTunes Music Store-al egy óriási lépést. Ez már csak tovább gyűrűzott a vizuális (képek és videók) tartalom irányába és 2007-ben kiteljesedett egy a web-et is - először a mobiltelefonok iparágában - közel teljesen átadni képes iPhone-al. Az iPad ezt az irányvonalat viszi tovább, többféle módon is. Egyrészt az iBook Store-al és könyv olvasó alkalmazással az Apple belépett az ebook-ok piacára (melyben ott erős versenyzőként az Amazon a Kindle-el) és vélhetően komoly mértékben hódítani fog. Ami ennél is érdekesebb és nagyszerűbb, az a magazinok digitális megjelenésének lehetősége. Idáig elképzelhetetlen interakció és felhasználói élményt fognak tudni adni a multi-touch kijelzőn (Wired-nek van már egy bemutatója).

Kérdezhetnétek, miért pont most, amikor idáig is léteztek tablet-ek? Az Apple olyan hátteret teremtett, ami garantálja a sikert (itt főként az app store-ra utalok) és az utóbbi években komoly eredményeivel bizonyított a tartalomszolgáltatóknak is. - Mivel is?

A Fortune magazin 3 éve listázza (idén kiemelkedő előny-el) a leginkább köztiszteletben álló vállalatnak az amerikai üzleti élet szereplői körében. A részvény árfolyam rekordokat dönget, a harmadik legértékesebb vállalattá téve az Apple-t az Egyesült Államokban. Rekord negyedévek egymás után, a Mac (39%-os növekedés január és február folyamán) és az iPhone eladások szárnyalnak, sőt az iPod eladások is lassú növekedést mutatnak. Minden arra mutat, jól teszik a dolgukat. A harmadik várakozásokkal teli terület, az alkalmazásoké, vagyis, mit képesek kihozni a fejlesztők a platformból. Mondhatom, igen sokat, nagyon széles a lehetőségek tárháza. Az Apple a maga dolgát megtette egy erős processzorral, a nagy és érzékeny multi-touch kijelzővel, és az iPhone-ból kölcsönzött technikával. Szintén fantasztikus munkát végeztek a már ismert alkalmazások átírásával - naptár vagy az iwork app-ok felületét nézzétek csak meg. Igényes és jó minőségű szoftverek ezrei lesznek elérhetőek rá, akár már az első napokban. Az iPad a tartalmat nem az asztal mögé, hanem a kezedbe szállítja. Sokkal személyesebb útját mutatva ezzel a számítástechnikának, melyet erősít a híres felhasználói élmény, ipari sztenderd design, etc.

Három általános kritika merül fel folyton az iPad-el kapcsolatban: flash, multitasking részleges megléte és a rezisztív érzékelés (nem tudod stylus-al nyomkodni) hiánya. Vegyük sorra:

1) A flash-t az Adobe nem volt képes az Apple által elfogadható teljesítmény és felhasználói élmény szintre fejleszteni. Addig nem is teszik be, míg ez meg nem történik. Másrészt, nem elhanyagolható, hogy a flash alapú (általában alacsony színvonalú) játékok esetleg közönséget vonhatnak el az app store-tól, ami pedig nem éppen a fő üzleti érdek.

2) Multitasking-ot az iPhone OS 4.0-ra erősen pletykálják. Itt nehéz megoldani, hogy megmaradjon a könnyen kezelhetőség, az akkumulátor élettartam és a teljesítmény. Az utóbbi kettő kulcsfontosságú. Amint az Apple képes ezeket megoldani szinte tökéletesen, bele lesz téve.

3) Grafikusok és professzionális felhasználók egy szűk rétegének jobb munkavégzést tenne lehetővé egy nyomást érzékelő kijelző. Ugyanakkor ez szöges ellentétben áll a nagyközönség igényeivel. Illetve, talán mindannyian emlékszünk Steve híres mondatára: "Who needs a stylus?" - ezután rosszul venné ki magát ha a Keynote-on elkezdené tollal piszkálni a tablet-et. Végezetül, az előrendelés megnyitásakor, március 12-én 24h alatt 120.000 iPad-re adtak le előrendelést. Ez egy elég impozáns szám a várakozásokhoz képest. Biztos vagyok benne hogy a tényleges eladási szám ennek akár 50x-e is lehet ebben az évben. Elérhető árú terméket tettek le az asztalra (ezért sem tartalmaz világmegváltó fícsőröket) széles közönségnek, óriási lehetőségekkel. Ezért fog impozáns mértékben fogyni.

Én veszek.

air max ltd Good to be

air max ltd

Good to be missed

air max tn

Different response To

nike air max

real Bull

gucci handbags

very beautiful

coach outlet

We watch

coach outlet online

very Favorite

cheap coach handbags

nice and wholesale

football boots

Cheap and fine

coach purses outlet

they have shoes

wholesale gucci

The crazy rob year-end clearing

nba jerseys

See this beautiful bag

gucci shoes for cheap

shoes for shopping

cheap gucci

Fashion leisure new

cheap nba jerseys

Beautiful and unusual

Our manufacturer is

Our manufacturer is supplying rip rider and caster board in numerous wave board layout.

You don’t want to replace

You don’t want to replace your Cheap Moncler every year, so find a men’s winter jacket that will last. Try to stick with Moncler Vest Sale that don’t stain easily. Leather will last you years, but make sure to properly treat it with a protective Moncler Jackets UK. A good jacket will last you more than one winter and hold up through all kinds of weather.Choose Discount Moncler Down Jackets if you are looking solely for warmth, as it is widely regarded as the warmest material for a Moncler Coats Online , according to Colleen Mastony at the Moncler Mens Jackets. Choose any down jacket if you plan to stay dry or buy Moncler Womens Jackets with a waterproof exterior for rain and snow. http://www.cheapmonclersuk.com/

New Christian Louboutin

New Christian Louboutin Sale are welcomed by many youngers that can make you glitter and shine like a star at night! You can also be a sizzling with Cheap Christian Louboutin Shoes by day. The perfectly design with constructive arch to support your feet and fabulous Discount Christian Louboutins to show your beautiful legs. Undeniably comfortable, these Christian Louboutin Boots could make you stride with confidence. Take a look at Louboutin Mens Sneakers. Perhaps you want to have a go with Black Christian Louboutin Pumps for their unique desgin by a wavy top line. http://www.blacklouboutinssale.com/

Having a Moncler Women

Having a Moncler Women jacket for every occasion doesn't seem necessary if you think about versatility. You need to look for a Moncler Winter Jacketst that is not only casual, but can also be appropriate for more formal occasions. Do purchase Moncler Boots with multi colors or atrocious fabrics or textures. Look for kinds of colors, styles on Moncler Jackets Store, such as black, brown, or gray-that will match just about everything to Wiki Moncler. Another good idea would be to buy Moncler Coats Women that has a removable liner-so you can be more comfortable in milder temperatures as well as warm jackets in http://www.monclersjacketstores.com/.

discount designer bags

discount designer bags

low-cost

designer inspired handbags

on sale

air max 2011

Cool fashion

nike shox tl3

Beautiful

women puma shoes

online

air max tn

Nice shoes

puma shoes

My favorite trend

puma shoes online

Low price good

women timberland boots

wholesale

wholesale gucci shoes

good brand

louis vuitton handbags

the full fashion

When you are in

When you are in uncomfortable position and have no cash to move out from that, you would have to receive the mortgage loans. Because it will help you unquestionably. I take secured loan every time I need and feel OK because of that.

Whereas the most recent

Whereas the most recent winter Moncler Online Store for females or males have abruptly come into trend, gentlemen were in no way deprived of looking at Moncler Mens Coats go out of trend. In reality, men’s suits likewise have gone through great modification specifically in their models. Apart from Moncler Women Jackets, modern day fabric can now be adaptable in various New Moncler Down Jackets, which inturn permits tailors to make up special models. Discount Moncler Mens are the years where exactly the jaded dark-colored suit was the greatest in men’s vogue http://www.monclermenstore.com/.

I got my first Christian

I got my first Christian Louboutins Wedding Shoes at the official online store not long ago and they were really very beautiful. I said to one of the members of Christian Louboutin Shoes Sale staff that I wanted to buy some sexy high heel shoes but I didn't know what sort to get. I didn't whether Christian Louboutin Boots or pumps, sandals are suitable for me. They asked me to try across their new style Christian Louboutin Ankle Boots to assess my gait and then they recommended a few pairs Louboutin Shoes for me to try on. I found I was a supinator and needed cushioning shoes so I got to buy in http://www.discountlouboutinssshoes.com/, no blisters so far.

Don’t forget those Cheap

Don’t forget those Cheap Louboutins for wearing with dress when you’re just hanging out on the parties. You’ll need to have Christian Louboutin Boots at least two or three types so that you’re searching on Christian Louboutin UK Store. As winter is coming, warm Christian Louboutin Ankle Boots are making a comforty for you, as more and more women rediscover the sexy. Discount Christian Louboutins can be ankle length, calf length, or full length to the Christian Louboutin Pumps. Something not on the sexy side is louboutin sandals, which can be one of the most overlooked on http://www.cheaplouboutinsssuk.com/. But what better way to buy a pair of comfortable christian louboutin shoes that have been walking all day.

Jordan Shoes Air Jordan

Broncos Jersey Denver

Broncos Jersey

Denver Broncos Jersey

Tim Tebow Jersey

Von Miller Jersey

Knowshon Moreno Jersey

Brian Dawkins Jersey

Champ Bailey Jersey

Brady Quinn Jersey

Demaryius Thomas Jersey

Dennis Smith Jersey

Eddie Royal Jersey

Jake Plummer Jersey

Javon Walker Jersey

John Elway Jersey

John Lynch Jersey

Kyle Orton Jersey

Selvin Young Jersey

Shannon Sharpe Jersey

Steve atwater Jersey

Terrell Davis Jersey

Tom Jackson Jersey

authentic Tim Tebow Jersey

authentic Von Miller Jersey

authentic Knowshon Moreno Jersey

authentic Brian Dawkins Jersey

authentic Champ Bailey Jersey

Ben Roethlisberger Jersey

Troy Polamalu Jersey

Hines Ward Jersey

Brett Keisel Jersey

Byron Leftwich Jersey

Maurkice Pouncey Jersey

James Harrison Jersey

Rashard Mendenhall Jersey

Mike Wallace Jersey

A.j.hawk Jersey

Donald Driver Jersey

Aaron Rodgers Jersey

Charles Woodson Jersey

Clay Matthews Jersey

Greg Jennings Jersey

Casey Hampton Jersey

Chris Kemoeatu Jersey

Evander Hood Jersey

Heath Miller Jersey

Ike Taylor Jersey

James Farrior Jersey

James Harrison Jersey

Jeff Reed Jersey

Jerome Bettis Jersey

Kevin Greene Jersey

LaMarr Woodley Jersey

Lawrence Timmons Jersey

Limas Sweed Jersey

President Obama Jersey

Rashard Mendenhall Jersey

Ryan Clark Jersey

Santonio Holmes Jersey

Willie Parker Jersey

Aaron Kampman Jersey

Al Harris Jersey

B.j. Raji Jersey

Brett Favre Jersey

Jermichael Finley Jersey

Michael Crabtree Jersey

Paul Hornung Jersey

Reggie White Jersey

Ryan Grant Jersey

William Henderson Jersey

Tory Burch Shoes

Cheap Tory Burch

Tory Burch Outlet

Tory Burch Flats

Tory Burch Heels

Tory Burch Sandals

Tory Burch Handbags

Tory Burch Boots

Flip Flops

Tory Burch Reva

Tory Burch Wedges

Cole Haan

Cole Haan Outlet

Cole Haan Boots

Air Conner Boots

Cole Haan Shoes

Air Conner Shoes

Air Conner VentingShoes

Casque Dr Dre

Monster Beats

Beats Studio

Beats By Dre Studio

Beats Solo HD

Beats Solo

Beats Solo HD Red

Beats Lady Gaga

Diddy Beats

Beats Tour

Michael Vick Authentic

Michael Vick Authentic Jersey

DeSean Jackson Authentic Jersey

Nnamdi Asomugha Authentic Jersey

Brent Celek Authentic Jersey

LeSean McCoy Authentic Jersey

DeSean Jackson Jersey

Michael Vick Jersey

Nnamdi Asomugha Jersey

Brent Celek Jersey

LeSean McCoy Jersey

Asante Samuel Jersey

Brandon Graham Jersey

Jeremy Maclin Jersey

Nathaniel Allen Jersey

Randall Cunningham Jersey

Reggie White Jersey

Stewart Bradley Jersey

Wes Hopkins Jersey

Dominique Rodgers-Cromartie Jersey

Customized

Cheap Authentic Handbags

cheap fashion handbags

cheap handbags online

handbags,handbags sale

cheap designer

Cheap Coach Handbags

Cheap LV Handbags

Cheap Gucci Handbags

Cheap Chanel Handbags

Cheap Prada Handbags

Cheap Coach Wallets

Cheap LV Wallets

Cheap Gucci Wallets

Cheap Chanel Wallets

Cheap Burberry Wallets

Cheap LV Sunglasses

Cheap Gucci Sunglasses

Cheap Chanel Sunglasses

Cheap Prada Sunglasses

Cheap DG Sunglasses

Cheap Burberry Handbags

Cheap Chloe Handbags

Cheap Christian Audigier Handbags

Cheap G Handbags

Cheap Dior Handbags

Cheap ED Hardy Handbags

Cheap Fendi Handbags

Cheap Guess Handbags

Cheap Juicy Handbags

Cheap Polo Handbags

Cheap Versace Handbags

Cheap ED Hardy Sunglasses

Cheap Oakley Sunglasses

Cheap Versace Sunglasses

NFL steeler Authentic sonline Jerseys

Ben Roethlisberger Jersey

Hines Ward Jersey

James Harrison Jersey

Troy Polamalu Jersey

Willie Parker Jersey

Antonio Brown Jersey

Brett Keisel Jersey

Casey Hampton Jersey

Emmanuel Sanders Jersey

Franco Harris Jersey

Heath Miller Jersey

James Farrior Jersey

Jeff Reed Jersey

Jerome Bettis Jersey

Joe Greene Jersey

Lamarr Woodley Jersey

Lawrence Timmons Jersey

Limas Sweed Jersey

Lynn Swann Jersey

Maurkice Pouncey Jersey

Mewelde Moore Jersey

Mike Wallace Jersey

Rashard Mendenhall Jersey

Ryan Clark Jersey

Santonio Holmes Jersey

Terry Bradshaw Jersey

Ziggy Hood Jersey

Bengals Jersey Cincinnati

Bengals Jersey

Cincinnati Bengals Jersey

Cheap Bengals Jersey

A.J. Greens Authentic Jersey

Andre Smiths Authentic Jersey

Rey Maualugas Authentic Jersey

Cedric Bensons Authentic Jersey

Carson Palmers Authentic Jersey

A.J. Green Jersey

Andre Smith Jersey

Andy Dalton Jersey

Rey Maualuga Jersey

Carson Palmer Jersey

Cedric Benson Jersey

Chad Ochocinco Jersey

Jermaine Gresham Jersey

Jonathan Joseph Jersey

Jordan Shipley Jersey

Bernard Scott Jersey

Terrell Owens Jersey

Vikings Jersey

Cheap Vikings Jersey

Minnesota Vikings Jersey

Adrian Peterson Jersey

Percy Harvin Jersey

Jared Allen Jersey

Sidney Rice Jersey

Authentic Adrian Peterson Jersey

Donovan McNabb Jersey

Christian Ponder Jersey

Alan Page Jersey

Antoine Winfield Jersey

Bernard Berrian Jersey

Brett Favre Jersey

Authentic Brett Favre Jersey

Chad Greenway Jersey

Chester Talor Jersey

Chris Cook Jersey

Chuck Foreman Jersey

E.J. Henderson Jersey

Fran Tarkenton Jersey

Authentic Jared Allen Jersey

Paul Krause Jersey

Authentic Percy Harvin Jersey

Authentic Sidney Rice Jersey

Tarvaris Jackson Jersey

Toby Gerhart Jersey

Visanthe Shiancoe Jersey

Tim Thomas Jersey

Milan Lucic Jersey

Bobby Orr Jersey

Marc Savard Jersey

Zdeno Chara Jersey

Blake Wheeler Stanley Cup Jersey

Bobby Orr Stanley Cup Jersey

Cam Neely Stanley Cup Jersey

David Krejci Stanley Cup Jersey

Dennis Wideman Stanley Cup Jersey

Marc Savard Stanley Cup Jersey

Marco Sturm Stanley Cup Jersey

Milan Lucic Stanley Cup Jersey

Horton Nathan Stanley Cup Jersey

Patrice Bergeron Stanley Cup Jersey

Phil Esposito Stanley Cup Jersey

Phil Kessel Stanley Cup Jersey

Ray Bourque Stanley Cup Jersey

Tim Thomas Stanley Cup Jersey

Tyler Seguin Stanley Cup Jersey

Zdeno Chara Stanley Cup Jersey

Blake Wheeler Jersey

Cam Neely Jersey

David Krejci Jersey

Dennis Wideman Jersey

Horton Nathan Jersey

Marco Sturm Jersey

Nathan Horton Jersey

Patrice Bergeron Jersey

Phil Esposito Jersey

Phil Kessel Jersey

Ray Bourque Jersey

Tyler Seguin Jersey

Steelers Jersey Steelers

Creditors do not share money

Creditors do not share money at this moment, but, that is real to come to the essay writing service and get a discount! Everything in this life supposes to be possible!

Egy dolog tuti. Ez a termék

Egy dolog tuti. Ez a termék egy előre kidolgozott termékcsalád első eresztése. Várhatóan az a tudás, ami egyértelműen hiányzik az iPadból, a későbbiekben jelenik meg. Ilyen a kamera, de ilyen volt a copy-paste az iPhone-nál. Szerintem ez szomorú, mert ezek mellett iszonyatos készpénzt azzal magyarázzák Cupertinoban, hogy fantasztikus dolgokat alkossanak a pénz nyújtotta a anyagi biztonság mellett.

Kérdezem, hogy akkor ez a fantasztikus dolog hol van most? Az Apple "görbíti a teret" és elhiteti velünk, hogy fantasztikusat alkotott, pedig nem. Zárt világot hoz létre, amiből csak súlyos pénzekkel lehet kilépni. Kiszámoltátok már mennyibe fájna szifonról Androidra váltani? Sokba....nagyon, ugyanis a szoftver nem fut máson, csak az Apple termékein és az arra írt programok sem kompatibilisek mással.

Tapasztalataim szerint a populáris dolgok rém egyszerűek, ez a titkuk. Ettől azonban nem lesznek jók, vagy hatékonyak. Az iPad számomra nem más, mint egy csillogó kijelzős ebook olvasó, annak is béna.

Végezetül szeretném megemlíteni, hogy az üzleti siker, eladott nagyobb darabszám nem tünteti el a technikai újítások hiányát és végképp nem igazolja a zárt rendszer létjogosultságát.

Azt mondom ÁLLJ! JAILBREAK rulez and I WANT A STYLUS!
Nem veszek. Még nem.

Nagyon jó kis cikk,

Nagyon jó kis cikk, TóthÚr! :)

A bemutató során bevallom én is a csalódott felhasználók közé tartoztam, mert valami "nagyobb" durranásra számítottam. Akkor azt gondoltam, hogy tutira nem kell majd az iPad.

Ahogyan teltek a hetek és láttam alakulni a dolgokat, érzékeltem a lehetőségeket és olvastam mások fordulatait is, világossá vált számomra, hogy Steve a nagy durranás helyett valamiféle csendes forradalmat csinál a számítástechnika területén. És be kell látnom, hogy van rá igény. Jóval elöttünk jár gondolkozásban...

Összegezve: már én is spórolok és készülök az új kütyüre... :)

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
.
Image CAPTCHA
Copy the characters (respecting upper/lower case) from the image.