A 9to5mac.com az iPhone OS 4 beta-jában bizonyítékokat talált videó konferencia lehetőségére, felfedeztek moderátorokra, chat szobákra és titkosított videó konferenciákra való utalásokat. Ezek valószínűsíthetően az Apple Game Center projektjével lesznek kapcsolatban, illetve elképzelhető hogy megjelennek majd játékokban is. Egy ilyen lépés igazán cool lenne. Továbbá, az iPhone OS 4 SDK-jának conference.framework mappájában egy hang fájl található, mely megegyezik a mac-es iChat-ben használt bejövő videóhívás hangjával. Végül, nem kevesebbet állítanak, minthogy az Apple már teszteli a belső hálózatán a videókonferenciás-videóchat-es szolgáltatást. @Scottthun az előző poszt-ban írt a 4. generációs iPhone-t érintő pletykákról, amit ha összetesztek ezekkel az információkkal, valószínű hogy készülnek megint valamire Cupertino-ban.
Az iPad körüli nagy hype okán szinte mindenhol a megjelenésről lehet olvasni. Mivel itthon még nem kapható, inkább nézzük meg, az előzetes infók alapján mit nem várhatunk az OS 4-től és miben reménykedhetünk az iPhone 4G érkezéséig.mac
A jelenlegi ismereteim szerint az alábbiak nem lesznek elérhetőek az új oprendszerrel sem.
1. Flash támogatás Safariban – Nincs mit magyarázni rajta. Steve “superuser” Jobs azt mondta, hogy NEM LESZ. Pont. Szerintem ez komoly hiányosság és nagyban hozzájárul a Flash technológia haldoklásának megkezdéséhez.
2. Tethering – Állítólag csak AT&T szerződött ügyfelei, az Egyesült Királyság és Kanada szolgáltatóinál elérhető a szolgáltatás. Reménykedem benne, hogy ez nagyon gyorsan változni fog.
3. Különböző Profilok – iPhone 4.0 oprendszernek végre tudnia kellene azt, amire a legbénább telefon is képes. Például ha meetingen ülök, akkor rezegjen és lassacskán emelje a csengés hangerejét.
4. Pendrive mód – Már igazán ideje lenne egy sima "bedugom a kábelt és másolom a cuccot" megoldásnak, ugyanis kismillió pendrive-ot cipelek magammal és a káoszt csak egy ilyen megoldással tudnám megszüntetni. Bár lehet, hogy ezzel sem, de akkor is zavar, hogy szigorúan csak iTunes, vagy hasonszőrű alkalmazás használatával lehet kommunikálni a telefonnal.
5. FM rádió – Sokan használják Nokia, Samsung és más telefonokon az ismerőseim közül. Legalább egy kábeles megoldás lenne az Apple részéről. Ehelyett a Griffintől lehet beszerezni ilyesmit. http://www.griffintechnology.com/products/ifm Nem olcsó.
6. Wi-Fi szinkronizáció – Ez egy fájó pont. Folyton be kell kötni a telefont a gépbe egy kábellel és ez akkor a legidegesítőbb, amikor a kábelt az irodában hagyjuk.(amit a töltés miatt folyton magunkkal hordunk)
7. Beépített fotó szerkesztő – Létezik fényképezőgép funkció és nézegető is, ezért számomra érthetetlen, miért nincs legalább egy primitív szerkesztő. Van pár elérhető ingyenes megoldás, egyik-másik használható is. Ideje lenne előrukkolni egy igazi Apple megoldással!
8. Kapcsolatok hozzáadása a képernyőhöz - Ha valóban telefonnak használod a készüléket, akkor egyes számokat egyetlen mozdulattal szeretnék előhívni és tárcsázni. Sajnos ez is hiányzik, pedig milyen hasznos lenne a főnököm képét kitenni a Home Screenre és mutogatni neki!
9. Élő háttérképek – A Nexus One tudja és cool. Hasznos? Nem. Menő? Nagyon.
10. Több státuszsor – Az Android ezt is tudja. Jó lenne mindent egy helyen látni.
11. Stylussal írás - legalább az iPadon elérhetővé tennék az írást egy egyszerű, nem virsliujjra hasonlító stylussal, illetve megjelenhetne egy Macintosh ezzel a tudással. Nekem mindegy. írni akarok!! Kézzel! Windows tudja és ez gáz!
Végül ami a jelenlegi hardverből hiányzik a második kamera. Az iPhone 4G ezt már tudja?
Ha képet is szeretnénk látni a SKYPE hívások közben, akkor nagyon kellene egy második kamera.
Az alábbi videó egy előlapi kamerás telefon alkatrészeit mutatja. Alig várom, hogy megjelenjen valami ilyesmi! Főleg, ha a fentieket is pótolják.

CDCOLT volt szíves és elkészítette a magyar kiosztású Apple billentyűzet "vizuális térképét", melyen megtalálhatók az ALT illetve ALT+SHIFT kombinációk is. Kezdő MAC felhasználóknak nélkülözhetetlen, de bárkinek jól jöhet a desktopon.
Mielőtt Steve Jobs bejelentette az iPad-et, a tech-el foglalkozó blogokon egyre másra jelentek meg a pontatlanabbnál, pontatlanabb találgatások. Rengetegen (velem együtt) komoly interakciós és felhasználói interfész-beli változást vártak az Apple táblájától, egy új megközelítést a mai személyi számítógépekhez - egy felfokozott várakozás keretében. Nem ez történt. Január 27-én az Apple forradalmasította a táblaszámítógépek piacát (anélkül hogy radikálisan újat mutatott volna fel - mondhatni a bevált szálon mozogva), belépve ebbe a piaci szegmensbe egy az adott méretre tökéletesen optimalizált iPhone OS alapú készülékkel.
Steve ismét nem a hardver részleteiben gondolkodik. Ilyen módon teljesen banális kérdés a sokat emlegetett kritika: van-e beépített kamera az iPad-ben, mert nem ez a lényegi eleme. Az eszköz mögötti filozófiát a legjobban a tartalom minél jobb és élvezetesebb eljuttatásával lehet leírni. Egy átlagfelhasználó nem szeretne nehézkes szoftverrel, bonyolult kezeléssel és nehézkes kontent vásárlással bajlódni. A 21. századi emberként szeretjük ha az ölünkbe hullanak legalább ezek a dolgok, a lehető legnagyszerűbben. 1984-ben ennek nagyon korai felismerése volt a Machintosh, 2001-ben az iPod ebbe az irányba tett a - később bejelentett - iTunes Music Store-al egy óriási lépést. Ez már csak tovább gyűrűzott a vizuális (képek és videók) tartalom irányába és 2007-ben kiteljesedett egy a web-et is - először a mobiltelefonok iparágában - közel teljesen átadni képes iPhone-al. Az iPad ezt az irányvonalat viszi tovább, többféle módon is. Egyrészt az iBook Store-al és könyv olvasó alkalmazással az Apple belépett az ebook-ok piacára (melyben ott erős versenyzőként az Amazon a Kindle-el) és vélhetően komoly mértékben hódítani fog. Ami ennél is érdekesebb és nagyszerűbb, az a magazinok digitális megjelenésének lehetősége. Idáig elképzelhetetlen interakció és felhasználói élményt fognak tudni adni a multi-touch kijelzőn (Wired-nek van már egy bemutatója).
A minap az alábbi levelet kaptam Erős Attilától:
"Szeretném felhívni a figyelmedet a www.powermaci.hu -ra. Az oldal által hirdetett szolgáltatás lényege, hogy segítsünk azon mac felhasználóknak, akik laptopjuk töltőjének meghibásodása miatt nem tudnak dolgozni és nagy gondot jelent számukra egy közel 30e Ft-os új töltő vásárlása. Az ügyfeleknek nem kell megvárniuk a javítás időtartamát, hanem a posta, vagy személyes átvétel útján egyszerűen kicseréljük a meghibásodott töltőt egy felújított darabra a bolti ár töredékéért, méghozzá 3 hónap garanciával.
Az elmúlt két év alatt több száz elégedett ügyfelünk bizonyítja, hogy ennek a szolgáltatásnak nagyon is van létjogosultsága, így szeretném kérni a segítségedet. A szolgáltatást a macszeretem.hu olvasói számára is ismertté kívánjuk tenni. 3-4 hetente hasznos cikkek formájában szeretnénk tájékoztatni az olvasókat a leggyakoribb hibákról, és azok elkerüléseinek lehetőségeiről. Továbbá az oldal látogatóinak hajlandóak vagyunk kedvezményt biztosítani a szolgáltatás árából."
A kedvezmény mértékét beszéljétek meg Attilával, hivatkozzatok a MacSzeretem.hu-ra... :)
Év elején az APPLE bemutatta a legújabb üdvöskéjét, az iPad-et. Pontosabban egy egész családot.
A nagyképű, iPhone OS-re épülő család emígyen néz ki:
- $499: 16 GB, Wi-Fi
- $599: 32 GB, Wi-Fi
- $629: 16 GB, Wi-Fi/3G
- $699: 64 GB, Wi-Fi
- $729: 32 GB, Wi-Fi/3G
- $829: 64 GB, Wi-Fi/3G
Ezek az árak a hazai piacra érve elég komoly emelkedésen mennek majd keresztül, de ez csak az egyik előrelátható probléma. A felsorolásban olyanok nem szerepelnek, hogy kamerával, kártyaolvasóval, esetleg videó kimenettel stb. Ez nem véletlen, ugyanis ezek a cuccok egyszerűen hiányoznak a gépekből.
Szóval jöjjön azon triviális, más telefonokon és tableteken meglévő(vagy tervezett), megoldható tevékenységek listája, amit NEM elérhető iPad-en:
Ha valaki még nem ismerné az alkalmazást, és nem vágyna hasonlóan leegyszerűsített felületre a Pages-ben, vagy annak bármelyik mutációjában, esetleg Word-ben, OpenOffice-ban, annak íme az álmatlan éjszakák legjobb kísérőtársa az OmmWriter!
Majdnem olyan, mint az igazi, csak nem kell papírt adagolni és éjszaka lassan lenyomni a billentyűket.
Nem kell és nem is nagyon lehet sokat írni a dologól, azon kívül, hogy néha akkor is használom, mikor egy funkciólavinák által betemetett Word doksit írogatok valami eszement határidővel az éjszaka közepén. Annyira megnyugató háttérzenét biztosít, kristálytiszta minőségben, hogy rögtön elmúlik a sikongatós lábrázásom, amint bekapcsolom. Több háttér, zene és billentyűzethang választható, kinek-kinek ízlése szerint.
Ezt tutira MACszereted!

A minap kipróbáltam az iTunes Store-ban elérhető iPhone Civilization Revolution játék Lite, azaz ingyenes verzióját, mielőtt beruháznék a teljes verzióba 6,99 $-ért.
Emlékeim szerint 1996-ban készítettem utoljára komplett weblapot. Akkoriban a főiskola egyetlen, nem kaptafára készült weblapja volt a miénk. Ha minden igaz, még három évvel később is azok az alapok voltak fönt némi módosítással. Azóta sem kaptam olyan elismerést, mint akkor. Ismeretlenül áradoztak nekem a weblapról, nem tudván, hogy én vagyok a szerző. Hehh, régi szép idők, mikor fél nap alatt zseniálisat és egyben látványosat is lehetett alkotni!
Akkoriban még Windows alatt nyomultam és a HTMLed volt a nagy kedvencem. Emékeztetett a Spectrum basic beviteli módszerére. Egy kattintás után máris félkész volt a programsor.

Azóta tényleg minden megváltozott. Ma már lassacskán igazi, kornak megfelelő weblapot sem lehet a hálószobában összedobni, holott egyes szoftverek ezzel hírdetik magukat.
Az egyik ilyen az iWeb. Alapvetően statikus weblapokat lehet vele generálni, de eléggé kötött az egész. Se nem tudod akárhonnan kivenni a média fájlokat, sem pedig pikk-pakk feltölteni bárhova a kész weblapot. Irritál a dolog. Éppen a szabadság feelinget veszi el az embertől, holott alkotni csak szabadon lehet. Leülhet, egggyes!
A nagy kutakodás során találtam rá a Sandvox nevű, szintén WYSIWYG szerkesztőre, amit ki is próbáltam. Ez lényegesen szabadabb, de fizetős alkalmazás. Ráadásul a próbák során párszor úgy összedőlt, hogy csak kapkodtam a fejemet. Sajnálatos módon a témák száma is nagyon limitált és mégcsak nem is ingyenes. Levele!
A végére hagytam WordPress-t, a milliónyi ingyenes témájával és a kiforrott rendszerével. Ehhez már szükség van némi programozási tudásra, de az eredmény kárpótol. Létezik szifonos szerkesztő is hozzá, bár azt még nem próbáltam. Mindenesetre most ez a nyerő a hamarosan induló, webszemetemet egy helyen integráló weboldal elkészítéséhez meghirdetett webeditor versenyen.
Itt van mindjárt a SmokingApples oldal, ami szintén WordPress alapú és egyszerűen gyönyörű. Főleg a főoldal alján a cumulus pluginra épülő címkefelhő.
A Dreamwaver és hozzá hasonló okosságok, mint pl. Coda már túl sok energiát és odafigyelést igényelnek a Tumblr-hez szokott, maradék agysejtjeimnek. :) Szerencse, hogy ezt az oldalt sem nekem kell karbantartani....
Egyéb ötlet, nagyon egyszerű, ámde hatékony/látványos szerkesztőre MAC alapokon? Például az Espresso-t még nem próbáltam. Vajon ágyba hozza a reggelit?
Pár hete találtam rá a TotalFinder nevű, abszolút aplha állapotú Finder kiegészítésre, ami jelenleg a 0.71-es verziónál tart. Ingyenes és még tele van bugokkal, de nem a fájlkezelés, hanem a GUI területén. Eléggé megbízható a cucc, az upgrade automatikus és sok billentyű kombinációt tud alapból. Kizárólag Snow Leopard alatt működik.
Mivel rendszeresek a frissítések, mindenkinek ajánlom! A Chrome jellegű tabok(fülek?) mellett, egyértelműen a legjobb feature a dupla ablakos üzemód (CMD+U), amit anno a Norton Commander tudott DOS alatt. Annyira hiányoltam ezt a dolgot korábban, hogy már több hasonló fájlkezelőt is kipróbáltam az utóbbi időben.

Ilyen volt a Path Finder is, ami egy sokkal kiforrottabb alkalmazás, mi több rengeteg, luxus kategóriás okossággal, mint pl. kép konvertálás, DropBox kompatibilitás és infó fiók megjelenítése. Akár teljes képernyőt betöltő fájlkezelő godzillává is tud válni, az igazi konzolCoVbojok kezében.
Egy kis gyarkolással nagyon hasznos tud lenni. Az egyetlen ok, amiért kérdőjeles lett nálam, az erőforrás igénye volt, ugyanis néha belassult. Természetesen a legrosszabb pillanatokban, ahogy az lenni szokott. Talán megjegyezhető az is, hogy már-már Windowsos érzést közvetít, amitől nem vagyok boldogabb. Márpedig a MAC feelingben ez nagyon fontos. Ritkán használom, holott megvásároltam hónapokkal ezelőtt.

Ha már eljutottunk a dupla ablakos fájlkezelésig, akkor meg kell említeni a ForkLift nevű magyar fejlesztést is, amit anno egy akció keretében kipróbáltam, de mint akkoriban nagyon kezdő MAC tulaj, menekültem tőle. Talán megérne egy újabb próbát.
Ti melyiket használjátok?
Pár hete találtam rá a Hundrepushups.com weboldalra, ami igencsak megfogott. Nagyon egyszerű a dolog, semmi tudományos zörej, csak egyszerű leírás és követelmények. Nincs szó tudományos táplálkozásról vagy zsírmennyiségről, csak pár nagyon alapvető dologról. Mindössze 6 hét alatt 100 fekvőtámaszt ígér, ami komoly csábítás, úgyhogy bele is vágtam.
Ráadásul szifon app is létezik a weboldal mellett, ami nem csak logolja, hanem diktálja is a feladatokat. Méri az időt az egyes ismétlések között, jelez, amikor eljött az új sorozat ideje. Igazi aktív szerepe van a telefonnak edzés közben, ezért ideális a hajnali RSS olvasáshoz. Tíz fekvőtámasz, 2 perc olvasás, ismét fekvőtámasz, megint olvasás...és így tovább. Még pár hét és az eddigi életem során összehozott maximumot megduplázom! (vagy nem)
Az időmérés mellett nagyon tuti, az első teszt alapján összeállított személyes edzésprogram. Különböző előzetes teljesíményhez más és más programokat ír elő az alkalmazás, így nem kell megijedni, bár a feladat, a fejlődés egyénenként könnyebb, vagy nehezebb lehet.
Létezik egy másik komoly kihívás, a 200 felülés. Azonos elvek, azonos kezelő felület, teljesen más mozgás. A hétköznap reggeleimet ez a két dolog teljesen kitölti. Egyelőre élvezem!
Mindkét alkalmazás elérhető az iTunes store-ból, vagy a www.hundredpushups.com , illetve a www.twohundredsitups.com weboldalról.
Nektek mi a kedvenc iPhone fitness alkalmazásotok?
Sok éves álmom NEM vált valóra, mikor Steve bemutatta az iPad-nak nevezett agyonhájpolt terméket. Az általam ismert hírek szerint már 2001-ben is dolgoztak rajta, de ahhoz képest nem futotta valami sokra. Nagyon hiányolom a stylus-t a rendszerből, a kamerát már nem is említve. A legagyobb csapás az OS X hiánya, illetve a teljesen zárt rendszer. Végül az igazi 1984-et maga az Apple valósítja meg, ha nem vigyázunk.
Mindennek egyérelmű következménye, hogy a gép abszolút nem munkaeszköz. Márpedig nekem arra van szükségem.
Mára oda jutottam, hogy magam állítottam össze a legtutibb konfigurációt. :) Természetesen MAC OS X alapon és a már meglévő cuccaimat alkalmazva. A konfig v0.9 már el is készült.
Szinte köztudott, hogy kizárólag a kanapén fekve tudok igazán jó irományokat kreálni, ezért az MBP jöhetett csak szóba. Az iMac-hez kerestem valami jófajta széket, vagy dönthető fotelt, de vagy az ára volt iszonyatos, vagy már ránézésre is kényelmetlennek tűnt. A gépet a kanapéhoz közel elhelyezni lehetséges lett volna, de ahhoz meg ronda állvány kellene. Csavarozás, fúrás, miazmás. Inkább nem. Legalábbis egyelőre.
Maradt az MBP, de azt sem szeretem ülve használni, mert egyrészt megégeti a lábamon a szőrt(2008-as modell), másrészt a kanapé az alkotás helyszíne. A képrenyőt kellene valahogy külön elhelyezni a géptől, valahol a fejem fölött. - gondoltam. Aztán nem lett belőle semmi. :)
Bár Józsi (Angelday) megmondta, hogy tolni kell a kontentot - ezzel teljes mértékben egyet is értek -, az utóbbi időben egyszerűen nem jutott érdemi időm a blogra... De ami késik nem múlik... :)
Talán mások is találkoztak azzal a problémával, hogy a jelenlegi Front Row nem támogatja az AirPort Express-t, így zenéinket nem tudjuk kábel nélkül kitolni mondjuk a HiFi-re. Mindez csak azért bosszantó, mert iTunes alatt ez frankón működik.
Addig is megoldást biztosít nekünk az Airfoil for Mac (Give your audio wings) nevezetű alkalmazás, sajnos 25$-t.




Friss hozzászólások
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap